
oktatóink
Ceremóniamester képzés

Bolacsek LászlóVőfély, ceremóniamester
Tíz éves korában volt először kisvőfély hagyományos, vidéki "sátras" esküvőn. Immár két évtizede vállal hivatásosként is porondmesteri szereplést. Az elmúlt időszak alatt számtalan tapasztalattal gazdagodott, hiszen az ország minden táján megfordult, még a szomszédos országok magyar lakta területein is. Munkáját a mai kor igényeihez igazítja, így elsősorban "modern" vőfélyként tevékenykedik, de az ifjú pár kérésére a hagyományokat hűen őrző, és a modern kor elvárásaihoz igazodó esküvők irányítását egyaránt vállalja, mint vőfély illetve ceremóniamester.
Civilben gimnáziumi tanárként dolgozik, ami garanciát jelent a megfelelő kapcsolatteremtésre, kommunikációra és az igényes előadásmódra egyaránt. Emellett több éve foglalkozik az esküvői hagyományokkal és szokásokkal kapcsolatos ismeretek továbbításával is, hiszen oktatóként leendő esküvőszervezők és rendezvényszervezők képzésében is részt vesz.

Csonka AdriennCeremóniamester
Mint a kislányok többségét, őt is elbűvölte az esküvők világa. 14 évesen pályaválasztáskor felmerült benne, hogy anyakönyvvezető lesz, de az élet végül más irányba terelte akkor.
Később, már felnőttként, amikor vendégként látott ceremóniamestert egy esküvőn azonnal tudta, hogy ez az ő útja is. Imád szervezkedni, odafigyelni a részletekre, emberekkel foglalkozni, és persze beszélni. A mai világban egyáltalán nem furcsa nőként ellátni ezt a feladatkört, a párok is örömmel választanak női ceremóniamestert. Nagyon szereti ezt a kihívásokkal teli szakmát.
"Minden alkalommal újabb és újabb párt ismerhetek meg, egy újabb és újabb történet. Bepillantást nyerhetek az életükbe, megismerem a családjukat, beavatnak az esküvőjük legapróbb részleteiben, együtt tervezzük a nagy napjukat. Majd elérkezik a nap és igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni koordinátorként annak érdekében, hogy megvalósuljon az esküvőjük úgy ahogy megálmodták."

Kiss Péter BalázsSzínész, ceremóniamester
1990.06.12.-én született Kaposváron. Színművész diplomáját a Kaposvári Egyetem színész szakán szerezte. Jelenleg a Vidámszínpad társulati tagja, de játszott a Nemzeti Színházban és az Újszínházban is. A tv-nézőknek a Barátok közt című sorozatból lehet ismerős, ahol hét évig alakította Illés Péter szerepét. A színészet mellett foglalkozik írással és rendezéssel is. Különböző városi események és céges rendezvények állandó műsorvezetője, konferansziéjaként, illetve a színpadon szerzett tapasztalatára alapozva kezdett ceremóniamesterkedni 2017-ben. A színházban megtanulta, hogy a valódi szórakoztatáshoz elengedhetetlen a precizitás, a felkészültség és a magabiztosság. Ezt a tudást igyekszik alkalmazni az esküvők világában is. Reményei szerint 2021-ben már túl lesz a 100. esküvőjén. Persze nem, mint vőlegény, hanem mint ceremóniamester.

Kovács Gábor DénesElőadó-művészet szakértő, tanár, intézményvezető.
Az elmúlt három évtizedben főként az előadó-művészet oktatásával foglalkozott, mindenek előtt a színész képzéssel. Tizenöt esztendeig vezette a Nemzeti (később Pesti Magyar) Színiakadémiát. Majd vezetője volt a GNM Színitanodának, s az Operettszínházban működő PB Stúdiónak. Jelenleg az Európában is egyedülállóan komplex előadó-művészeti oktatási központ kialakításával foglalkozik, az Artistaképző Intézet igazgatójaként.
Az elmúlt évtizedekben volt alkalma kidolgozni a színész képzés tananyag tartalmait, tankönyvét, valamint szerkesztette színházművészeti folyóiratot (Szín-Világ), s rendezte számos kiállítást, köztük a Színészmúzeum egykori állandó kiállítását. Rendező-tanárként több tucat produkciót vitt színre.

Rátkai TímeaEsküvőszervező
Timi az esküvőszervező tanfolyam motorja. Elsők között kezdett Magyarországon esküvőszervező vállalkozásba, mára egyike a legsikeresebb, legkeresettebb esküvőszervezőknek. Nagy álma valósult meg az első tanfolyam elindításakor, melyet mára számtalan képzés követett. Egy 2010-ben készített felmérés szerint az aktív esküvőszervezők több, mint 80%-a Timinél végzett valamikor.
Az Esküvőszervezők és Esküvői szolgáltatók Szövetségének elnöke, Esküvő Lépésről-lépésre című könyve évről-évre új kiadásban jelenik meg.
Vidám személyisége, számtalan, esküvőkről vett történettel színesített előadásai számtalan kedves percet okoznak a képzésen résztvevőknek.

Siess, nehogy lemaradj!
A képzés szervezése során rendkívül fontos számunkra, hogy minden résztvevő a maximális figyelmet kapja meg az oktatóktól.
Ennek érdekében a csoport létszámát 30 főben maximáltuk.
Regisztráció